Ma reggeli felhőkép. Nem is látszik a tenger! Itt kavarognak a felhők a hegyek és az öböl felett. Néha hatalmas, trópusi zápor hullik ránk, aztán eltávolodik, hogy néhány perc után visszatérjen. A ház előtt, alatt, fölött, tehát minden honnan egyre szélesedő patakocskákban folyik, majd hömpölyög a víz. Kicsit aggasztó, de bizakodó vagyok, hogy hamar vége lesz.
Pénteken már megvolt a kaland / ráadásul jó nagy "kaland", kisebbel is beértem volna .../, tehát péntek délelőtt úgymond kifolyt az emésztő... Meg kellett oldani, aztán ráértem sápítozni. Szerencsére segítségem is akadt, egyedül / bár Emberemmel telefonon kapcsolatban voltunk / tehát egyedül nem is tudom hogyan boldogultam volna. Aki oly kedves volt, hogy segített egy szinte vadidegennek, millió hála és köszönet, akik itt voltak, látták és szó nélkül / figyelmeztetés ! nélkül! / elmentek, arról emberileg nem tudok mit mondani... Tudom, Ők nyaralni jöttek, de a másikat a bajra figyelmeztetni szerintem alapvető feladat lenne. Mindegy. Elmúlt. Elhárítottuk. Inkább nem írok róla, nem volt valami szívderítő feladat. Ma dél felé jön valaki és megnézi mit lehet tenni, hol a hiba. Bár ebben a felhőszakadásban / most amikor ezeket a sorokat írom / nem tudom, hogy hogy jön fel ide a hegyre Kotorból.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
