2010. jún. 5.

Már csak 2 nap...

Ma reggel láttam a Tesóm / Micike / tattoo-ját az egyik közösségi oldalon. Hhhhúúú. Azt hiszem maori minta van egy felsőkaron. Írtam is neki, hogy megzubogtatta a Világcsavargó véremet ez a kis motívum.
Keddtől viszont már zúgni fog a vérem. Tenger, hegyek, hangulatos sikátorok, sós tengeri permettől csúszós 1000 éves kövek az Óvárosokban... Forró szél / Surdilovics :), emlékeztek még??? Gyerek voltam amikor ment ez a sorozat. Egy magas, szikár pasi volt a főszereplő, és mindig pihent:)) Ilyenek látszólag a montenegroi emberek is. Nem sietnek. Más dimenzióban vannak, mint mi. Jobb is így az életük, azt hiszem. Jó látni Őket : megállnak hosszasan beszélgetni egymással, akár az 1 sávos, / számunkra kicsit félelmetes /, Kotori öbölben lévő úton is. Nem érdekli, hogy mögötte áll a sor... Ő szól néhány szót a rég nem látott komájához, barátjához stb. Ha nem tudnak szólni, akkor dudálnak. Hosszasan. Ez is furcsa, ez ember felkapja a fejét : nekem szólt? Aztán megszokjuk hamar.
Mindenhol hasonló látvány fogadja a figyelmes szemlélőt : beszélgető emberek csoportja. Reggel a pékségek előtt, a kis boltok előtt is kiülnek az asztalokhoz, fecsegnek, kicsi pohárka sört isznak, kezükben ott az elmaradhatatlan cigaretta. A piac előtt a padokon idősödő urak csoportja várakozik, míg asszonyuk a bevásárlást intézi. Nekik addig fontos megvitatni való dolguk van : milyen fogás volt az este, lesz e bora, milyen volt a tegnapi meccs... Saját magukról is úgy beszélnek :650.000 kollektive lusta ember országa Montenegro. Szerintem csak nyugodtak. Más az érték. Nem az számít, hogy mekkora és milyen tipusú autód van, milyen legújabb mobilod...Őket még nem kapta el ez az anyagias világ.
Eszembe jutott egy néhány évvel ezelőtti pillanat : Prcanj-ban szálltunk meg / meseszép falucska a Kotori öbölben /, egy 300 éves házban laktunk közvetlenül a tengerparton. Előttünk egy világítótorony volt. Esténként ott gyűltek össze a környékbeli gyerekek. 3 évestől a 14 évesig minden korosztály megtalálható volt közöttük. Körjátékoztak. Együtt. Szívszorító pillanat volt, hisz ilyet itthon már évtizedek óta nem láttam.
SlatkaVila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése